2012. június 2., szombat

Ugiburu írása

Ugiburu beküldte nekünk egyik írását, amivel véleményem szerint majdnem minden tini lány egyetértene és bólogatna olvasás közben. Szóval, próbáljátok ki, ti is! :D Köszönjük neki! ^^


2012. április 10., kedd

Ember vagyok

Tehát itt lenne a következő vers a "tovább" után olvashatjátok.

Életünk romjain

Hoztam kettő rövidebb verset, amiket az utóbbi időben írtam - az előzővel együtt -, viszont nem egy bejegyzésbe fogom őket feltenni, mert ha külön vannak, akkor sokkal átláthatóbbak. Remélem tetszeni fognak.

2012. április 9., hétfő

homokóra

háth na... már régen kikívánkozott belőlem egy vers. nem pont ilyen stílusú, de most csak ennyire futotta. remélem tetszik. :)

a szívem legmélyén van egy homokóra,
ami az együtt töltött csodálatos perceket számolja,
nem áll meg sohasem, csak pereg és pereg,
s gyakran levetíti nekem a képeket,
melyeken mi vagyunk ketten,
kézen fogva, csendben.

bámuljuk a csillagokat az ég tengerén,
igen, ezek mi vagyunk, csak te és én.
emlékszem azt mondtad, a csillag, ami a szememben él,
sokkal, de sokkal szebb, az égbolton fénylőknél.

szavaid nyílvesszőkként suhantak az éjben,
de tudod ez a nyílvessző most szíven talált engem,
hol vannak a csillagok? hol van a szivárvány?
nem maradt más ebből, csak egy emlékkép csupán.

szétfoszlott minden, mint köd, ha meleg támad,
s tudod, most a homokóra szemcséi, mind fájnak!
de lehullt már az összes, az óra többet nem jár,
nem maradt már semmi, csak a sötétség, s a magány.

már nincs mit elvesztenem, hisz te voltál a mindenem,
olyan fájdalom ez, amin már nem segíthet semmi sem.
emlékedet őrzöm, amíg még csak élek,
de a homokórát szétzúzták a túlcsorduló emlékek.

Tündérvilág

Először is annyit, hogy nem vagyok költő, de a költészetnél jobb terápiát, és egy versnél jobb megnyilvánulást talán nem ismerek. Tehát itt ez a vers, és elöljáróban még annyit, hogy biztos vannak hibáim, de remélem, hogy azért majd elnyeri tetszéseteket.


Elnézést kérünk

Tudjuk, hogy kissé elhanyagoltuk a blogot mostanság, de szerintem nyugodtan állíthatom, hogy egyikünknek sem épp könnyű most az élete, és elég néha megküzdeni a mindennapokkal. A magam részéről én írogattam verseket, és valószínűleg fel is fogom őket rakni szépen lassan, de mostanság elég sok dolgom van. Mindenesetre, amint születnek új, és publikálásra érdemes művek, azok majd felkerülnek a blogra. Még egy apró közérdekű információ, hogy nem tudom, hogy van-e olyan, aki küldött alkotást az oldalt látható mailre, de abba sajnos nem tudok belépni, szóval aki szeretne, az nyugodtan írhat nekem a franciska9516@gmail.com-ra.

Puszi mindenkinek és Kellemes Húsvétot! 
F*

2011. december 24., szombat

Kellemes Ünnepeket!(:

Először nem tudtam, hogy miként kívánhatnék kellemes ünnepeket, de végül megszületett ez a vers és remélem, hogy legalább egy picit még mindenki el tudja hinni mindazt, amiről ez szól. Mert ha a felszínen nem is hiszünk már a csodákban a lelkünk mélyén még akkor is él egy csepp remény, és most azt szeretném kérni, hogy mindenki úgy olvassa ezt a verset, hogy belekapaszkodik ebbe a szikrányi reménybe és el tudja hinni azt, amit olvas. Mert szerintem ebből áll a csoda. Tehát küldöm ezt a verset minden rendszeres olvasónknak, és írótársaimnak, Vikinek és Edinának, és ezúton kívánok mindenkinek Nagyon Boldog és Békés Karácsonyt, és Sikerekben Gazdag Újévet! 
A porcelánbaba és a hógömb meséje


Csillan az üveg, mint a jég
Szállingozó hópelyheken táncol a fény.
Létezik egy válig, az üvegen túl,
Hol mindig csak a boldogság az úr,
Hol nem számít az évnek melyik napja,
Hol minden kívánságot a szél a szárnyára kapja,
S végül mindig minden beteljesül
Benn, a hógömb üvegén belül.

S odakint egy kislány várakozón nézi,
Ahogy a fiú s a lány táncukat lejtik.
Fenyők körébe zárva suhannak tova,
Mosolyogva táncolnak, lábukon korcsolya.
S szíve mélyén Ő is csak erre vágyik.
Arcán baljós könnycsepp csordul,
Szívébe mély fájdalom tolul.

"Kívánságom csak egy lenne,
Szívem úgy kéri majd' beleremeg.
Egyetlen álmom, hogy távoli világon,
Szívem végre boldogságot találjon."
A porelánbaba pislanás nélkül nézi,
Ahogy a kislány epedve kéri.
S azon a finom porcelán arcon is,
Egy könnycsepp fut végig.

Lassacskán a gyertyaláng is kialszik,
Sötétség s a csillagok ideje van itt.
Elfújja a gyertyalángot, magára húzza a dunnát,
S mindenkinek jóéjszakát kíván.
De van aki ilyenkor nem alszik, sőt
A csillagok alatt éli világát őt.
A polcon megmozdul a porcelánbaba,
S szemébe még sose látott érzelem villan.

Sok mindent látott már ő,
Látta a boldogságot, s az akaraterőt,
Látta hogyan küzdenek az emberek,
Látott könnyeket, s hogyan buknak el. 
De nem csak a rosszat látta a világba,
Tanúja volt, hogy teljesül be mások boldogsága. 
Mert nem más Ő, mint egy vezeklő tündér, 
Ki most a karácsonyi csodákért él. 

Kellett-e több bizonyság, mint az ártatlanság?
A kislány jutalma a boldogság. 
Annyi mindent tett már, de mindig csak szenvedett, 
Segített másokon, önzőn sosem cselekedett. 
Kereste a boldogságot, de mindig csak másnak, 
Jót tett másokkal, de sosem önmagával. 
A boldogságot most végre Ő is megérdemli, 
S a tündérnél végre meg is leli. 

S azon nap óta, végre Ő is táncol, 
Kapott egy cseppet a boldogságból. 
Az üvegen belül végre minden valóra válik, 
S mindőjük arcán őszinte mosoly játszik. 
Ennek a történetnek most itt van a vége, 
S higgyétek el, csodák igenis léteznek! 
Mert a csoda ott van minden szóban, s ölelésben: 
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Mindenkinek!