2011. február 24., csütörtök

Bevégeztetett

Először is szeretném leszögezni, hogy még soha nem írtam horrort, vagy rémtörténetet, szóval nem tudom, hogy sikerült. A képek nem mindenhol tükrözik 100%-ig a leírtakat - például hajszínek, vagy hasonló -, de ezek voltak a legjobbak, amiket találtam. Mindenesetre örülnék, ha mondanátok róla véleményt, mert kíváncsi vagyok, hogy tetszik nektek(: Jó olvasgatást!(:




Bevégeztetett

Mindig ugyanaz az álom. Ott állt a zebra előtt. Veszekedtek. Aztán a lámpa hirtelen zöldre váltott, a fiatal nő pedig lelépett a járdáról. Viszont egy autós túl gyorsan jött. Nem tudott már megállni. A nő erős dudaszóra lett figyelmes, ami alig pár méterre tőle szólalt meg. Mire reagálni tudott volna, sajnos már késő volt.

Hallotta a fékcsikorgást, majd érezte a hirtelen belé hasító fájdalmat. Az autó alá került. Jól hallotta, ahogy a csontja megreccsennek, majd a törött végükkel átszúrják vékony, tejfehér bőrét. Vér bugyogott elő a sebekből és patakokban folyt végig a testén. Tüdejébe belenyilallt a fájdalom, nehezen kapott levegőt. Mintha mázsás súly nehézkedett volna az egész mellkasára. Érezte a torkában a kaparó érzést, majd hirtelen tört rá a köhögő roham. Szájában érezte a vér keserűen fémes ízét. Szeme előtt csak az autó alsó részét látta, majd ahogy az megmozdult egy pillanat erejéig feltűnt a szürkésen derengő ég is, de végül elsötétül minden.

Grace felriadt. Gyorsan szedte a levegőt és a szíve mintha a torkában dobogott volna. Egész testében remegett, s patakokban folyt róla a verejték. Zöld szeméből patakzottak a könnyek, szőke haja nyirkosan omlott a hátára. Felhúzta a lábát, szorosan átölelte, majd előre-hátra kezdett hintázni.
- Nem igaz, megint csak egy álom volt, egy buta álom, el fog múlni, igen el fog múlni – kántálta maga elé egyenletes ritmusba, miközben próbált megnyugodni. Szeméből még mindig végeláthatatlanul záporoztak a könnyek, és a remegés sem igazán akart alábbhagyni. A szíve majd’ kitépte magát a nő mellkasából, a vér mindenütt hevesen tüzelt az ereiben.

- Meg kell nyugodnom – mondogatta még mindig maga elé, miközben üveges szemmel az ágytakarót bámulta. Már nem hintázott, csak nézett maga elé. A szorításból is engedett, izmai is mintha kicsit felengedtek volna. Már csak egy-egy könnycsepp tört magának utat, és a vér is mintha elült volna az ereiben.

Elengedte a lábát, majd óvatosan a kezeire támaszkodva kiült az ágy szélére. Mezítelen talpait a lakkozott faparkettára fektette, majd kezeivel a térdeire támaszkodott. Egy mozdulattal hátrasimította a haját, majd letörölte könnyeit. Finom arcvonásai most valahogy meg voltak keményedve, homloka ráncokba gyűrődött. Légzését, és a remegést próbálta kontrolálni, miközben próbálta legyőzni a késztetést, hogy üvöltve leugorjon az erkélyről. Torka ki volt száradva a feje pedig hevesen lüktetett.

Végül nagy nehezen felállt, majd kibotorkált a fürdőbe. Megállt a tükör előtt, s egy percig elmélázva nézett farkasszemet a tükörképével, majd lehajolt a mosdókagylóhoz, hogy hidegvizet fröcsköljön az arcára, és igyon pár kortyot.

Ahogy a jeges víz a bőréhez ért, szinte egy szempillantás alatt visszarángatta a földre. Újra érezte a talajt a lába alatt, és a remegés is megszűnni látszott. A pár korty, amit ivott szintén józanító hatással volt rá. Érezte, ahogy a hidegvíz végigégeti a nyelőcsövét, de valahogy mégis kellemes érzés volt. A gombóc megszűnt torkában, és újra képesnek érezte magát a beszédre.

Sietve a törölközőért nyúlt, megtörölte az arcát, majd még egy gyors pillantást vetett a tükörbe, és visszaindult a hálóba.

Ahogy beért a hálószobába egy pillanatra megtorpant. Szinte az egész szobába sötét volt. Csak egyetlen ezüstös fénycsík kúszott be az ablakon, amely az ágy felé haladva egyre keskenyebb lett, majd végleg elveszett a komor sötétben. A Holdsugár árnyékában most ott állt valaki. Pontosan az ablak előtt. Grace csak az illető sziluettjét látta. Feltehetőleg egy kislány volt. Talán száznegyven centi magas lehetett, térdig érő kabátot, és egy kicsi alább érő szoknyát viselt. Haja a vállaira omlott. Háttal állt Grace-nek.

-         Ki vagy Te? – tette fel az első kérdést, ami átszaladt az agyán. Nem tudta miért, de újra rátört a remegés, és megborzongott. Megdörzsölte libabőrös karjait, majd keresztbe fonta őket a mellkasán.
-         Menj el oda! – hallatszott a halk, de határozott hang a szoba másik vége felől.
-         Hova? – ráncolta a homlokát Grace.
-         Te is tudod! Menj el! – mondta a lány, miközben megfordult. Fekete szemei megvillantak a holdfényben, arca kifejezéstelen volt.

Lassan megindult Grace irányába. A nő lehunyta egy pillanatra a szemét. Hirtelen a kislány hangját egészen közelről a füle mellől hallotta. Suttogott.
-         Ha nem teszed, sokkal többet fogsz szenvedni! – mondta halkan, és kimérten, mire Grace szemhéjai hirtelen felpattantak.

Mire kinyitotta a szemeit, a lánynak már hűlt helye volt. Hirtelen újra megborzongott. „Szenvedni” – futott át az agyán újra ez a szó. Hisz’ most is szenved! – rázta meg a fejét. Egy pillanatra elgondolkozott.

Végül Grace a szekrénye felé indult. Sietősen feltépte az ajtót, kivett belőle egy farmert, és egy felsőt, majd sietve felöltözött. A kulcsát és a mobilját a zsebébe rakta, majd magára kapta a kabátját, és elviharzott otthonról.

Ahogy kilépett a hűvös, őszi éjszakába szinte már teljesen éber volt. Valahogy ösztönösen egyből jobbra fordult. Mintha a tudatalattija vezette volna. Hajába belekapott a szél, kigombolt kabátja susogó hangot adva, kecsesen hullámzott mögötte. A magas sarkú egyenletes kopogó hangját visszaverték az ég felé emelkedő tömbházak falai. Egyedül volt az utcán. A holdat eltakarták a gyülekező fekete fellegek, csak a neonreklámok, és az utcai lámpák hideg, fehér fénye adott némi világosságot a sötét éjszakában. 
Grace talán fél órát gyalogolhatott, mire kiért a város központjából, és egy jóval lepukkantabb negyedbe érkezett meg. Omladozó falú házak, egyeletlen járda, néhol még világítás sem volt. Grace hátán végigfutott a hideg. Az egyik ház előtt kisebb ember csoport állt. Próbált úgy végig menni előttük, hogy minél kisebb feltűnést keltsen, és bár ez nem sikerült, gyorsan megszaporázta lépteit, s hamarosan elmaradtak mögötte a fekete kapucnit viselő suhancok.

Alig negyed órát bolyonghatott azon a lepusztult környéken, mikor elért egy temetőhöz. Hátán végigfutott a hideg, ahogy megállt. A temető elhagyatott volt, de a hatalmas kovácsoltvas kapu résnyire nyitva volt. A kapu valaha gyönyörű lehetett, de ma már csak a díszítettsége emlékeztette az embert arra a pompára, amilyen lehetett anno. Egyik szárnyán elburjánzó futónövény kúszott felfelé, a másikról pedig a festéket lemarta a rozsda. Amennyire még ki lehetett venni, boldogan játszadozó angyalok díszítették a kaput, bár a díszítés ellenére nem igazán volt valami bizalomgerjesztő látvány sem a hely, sem a régi kapu.
-         Hát ideértél – hallotta újra a suttogó hangot a fülében. Grace hirtelen megpördült a sarkain, de nem volt mögötte senki. Viszont a lendület miatt hirtelen hátra esett.
-         Au! – szisszent fel, majd ahogy újra felemelte a tekintetét megint ott állt előtte a lány.
-         Jobban kellene vigyáznod – mosolygott, miközben a cipőjével egy kavicsot rugdosott a földön.
-         Mi ez a hely? – kérdezte Grace idegesen.
-         Gondoltam, hogy ez lesz az első kérdésed – csóválta meg a fejét a lány, majd átlépve Grace-n elindult a temető felé.

Kicsit beljebb lökte a kaput, majd besurrant a résen. Grace a válla fölött nézte a lányt, majd ahogy lassan kezdett eltűnni szem elől a sírok között, újra maga elé fordította a tekintetét.

Gyorsan felállt, majd leporolta magát. Mély levegőt vett, majd elidőzött egy percre. Menjen utána? Vagy fusson el? Hirtelen Hideg szél kelt a temető felől. Grace-t újra kirázta a hideg.
-         Nem jössz? – kérdezte a lány félig visszafordulva. Haját meglebbentette a szél, s fekete szemei újra megvillantak a holdfényben.
-         Miért mennék? – vonta fel kérdőn a szemöldökét Grace. Nem értette, hogy miért van itt, hogy miért beszélget egy ismeretlen lánnyal.
-         Hogy ne szenvedj annyit – válaszolta a lány ördögi mosollyal az arcán. Fehér fogai megvillantak egy percre, szemei vészjóslóan villogtak.
-         Mégis mit akarsz tőlem?! – tört ki hirtelen Grace-ből.
-         Találd ki! – mondta újra mosolyogva, majd szaladni kezdett.

Grace belökte a kaput, majd nekiiramodott a sírok között. Lassan bukdácsolt, út híján, szabadon a sírok között tartott arra, amerre a lányt sejtette. Néha egy-egy tüskés bokor belekapott mögötte szellemként lebegő kabátjába majd lassan szinte teljesen letépték róla. Egynémely elburjánzott növény a bőrébe is bele-belekapott mély sebet ejtve ezzel a karján, vagy lábán. Viszont ez mind nem zavarta. Csak szaladt tovább. 

Hirtelen - ahogy egy csupasz fa mellett balkanyart vett – nem vett észre egy követ, és nekiütközve a földre került. A fájdalom belenyilallt a térdébe, tenyereit lenyúzta, és az arca egyik felét is lehorzsolta. A telefonja kiesett a zsebéből, és több darabban megadóan szóródott szét a földön.
-         Au! – nyögött fel Grace, ahogy a karjaira támaszkodva megpróbált felülni. Mindene poros volt és véres. Lassan megpróbált felállni, majd újra nekiindult – most már jóval lassabban, mint az előbb -, hogy utolérje a lányt.

A temető majdnem végeláthatatlannak tűnt. Talán nem volt több öt percnél több, talán még egy fél óránál is több volt, mire ráakadt a lányra.

Ott állt, egy sír előtt. Hosszú haja hullámzott mögötte a szélben, szoknyáját néha meglibbentette a szél. Hosszú zoknija le volt tűrődve a bokájára, és kopott cipőjével most is egy követ rugdosott a sír előtt.

-         Azt hittem sosem érsz ide! – csóválta meg megint a fejét, miközben nem fordult meg. Grace nyúzottan, lassan sántikált a lány felé, miközben legszívesebben üvöltött volna. Olyan volt ez az egész éjszaka, mint valami rémálom. Nem tudta, hogy mit követett el, mit akar tőle ez a lány. Reménykedett benne, hogy tényleg csak álmodik. Hogy még néhány perc, és felébred. Viszont a fájdalom elkeserítően valósnak tűnt, a sebeiből érezte, hogy csordogál alább a vér.
-         Ki vagy Te, és mit akarsz tőlem?! – kérdezte ingerülten Grace.
-         Hogy mit akarok? Hogy mit akarok? – ismételte meg a lány kétszer, miközben egy sokat sejtető gonosz mosollyal az arcán Grace felé sétált. – Revánsot fogok venni. Mindenért. – mondta, miközben kiszélesedett a mosolya.
-         Mi mindenért?
-         Nézd meg azt a sírt. Nézd meg! – parancsolta, mire Grace közelebb lépett.
-         Olvasd fel a nevet! – parancsolt újra.
-         Anna Balston – ejtette ki a nevet Grace.
-         Igen mond ki. Mond ki a nevemet – szólalt meg cinikusan a lány. – Mond ki ezen a semmitmondó hangon, rémülten, félelemmel teli. – folytatta.
-         A nevedet? – kérdezett vissza a Grace.
-         A nevemet. Persze nem vártam, hogy emlékezz rám. Egy senki voltam. Te pedig… Határozottan nem vagy senki. Én láthatatlan voltam, míg téged észrevettek.
-         Mégis miről beszélsz?
-         –  Mikor volt, talán két hónapja? Tudod mióta meghaltam, az időérzékem kicsit elvesztettem – jegyezte meg a lány – Anna -, úgy mintha ez lett volna a leghétköznapibb dolog a világon. – Talán mindegy is. Tudod, hogy haltam meg? Érdekel?
-      Igen – bólintott félve Grace, miközben egyre közelebb kerültek a lánnyal egymáshoz. Gyűlölettel, és megvetéssel átitatott hangja ott csengett a fülében.
-         –  Veszekedtek a túloldalon. Ott álltam a zebra előtt. Egy nő és egy férfi voltak. Valamin összekülönböztek. Mikor zöldre váltott a lámpa, a nő hevesen megindult, és én is leléptem a padkáról. Egyikünk sem vette észre az autót, ami túl gyorsan jött. Majdnem nekiment a nőnek, de még időben elrántotta a kormányt. Felém. Nekem jött. Nem ment már olyan gyorsan, de megéreztem. Oldalról kapott el. A földre lökött, de mikor látta, hogy felállok, az autós elhajtott. A nő megijedt, a párja odafutott hozzá, kibékültek, megcsókolták egymást. Engem senki nem vett észre. Pedig a földre kerültem. Sajgott az oldalam. A rózsás kosaram is a járdára esett, és a virágok kiestek belőle. Ahogy felálltam, egyből elkezdtem összeszedni a virágokat. A nő és a férfi átjöttek az úton majd megálltak mellettem. A férfi vett egy szál rózsát a nőnek. Aztán elmentek. Én viszont ott maradtam. Éreztem, hogy egyre jobban fáj az oldalam. Este, mikor hazaindultam, nem bírtam már tovább. Azt hittem, ha leülök pihenni majd jobb lesz. De nem lett. Leültem, és nem keltem fel többé. Az autó, ami nekem jött, belső vérzést okozott. Másnap megtaláltak. Eltemettek itt. A két húgom, akikre nekem kellene vigyázni, máig nem tudják, hogy meghaltam – fejezte be a történetét a lány. Hangja végig úgy csengett, mintha csak egy mesét mesélne a húgainak.
-         Mi voltunk az a pár – ismert magára Grace. – Én rohantam át az úton. Jake vett utána tőled virágot. Ami még aznap éjjel elhervadt.
-         Igen – bólintott a lány.
-         Sajnálom – sütötte le a szemét. Közben abba bele sem gondolt, hogy egy halott lány áll most ott vele szemben.
-         Sajnálja? – kérdezte szarkasztikusan a lány. – Ennyi? Sajnálja? – kiabált haragosan. Fekete szemei hirtelen vörössé váltak, a szél is mintha megélénkült volna.
-         Tudja minek kellett volna történni?! Meg kellett volna halnia! És tudja mit? A sofőrrel végeztem már, és most maga jön! – kiabálta a lány, miközben a szél vészjóslóan süvített végig a fák között. A Hold előbukkant a fekete fellegek mögül és megvilágította a lány haragos arcát. 

Grace arcára hirtelen rémület ült ki. El akart futni, de nem tudott. Valami nem engedte. Csak állt ott a lánnyal szemben, és megszólalni sem tudott. 
 
-         Tudja, hogy volt megírva? – kérdezte a lány, miközben újra kiült az arcára az ördögi mosoly.
-         Először az autó a lábának csapódott volna – kezdte, majd hirtelen Grace térdébe belenyilallt a fájdalom, majd a földre zuhant.
-         Az autó alá került volna, a fülében ott visított volna a fékek csikorgása – folytatta, mire Grace hallotta a fékeket.  
-         A keze hatalmas reccsenéssel törött volna el, a csont átszúrta volna a húzást, és a bőrét – ahogy a lány kimondta a szavakat, Grace érezte, ahogy a csontja eltörik, és a hegyes vég átszakítja a bőrét. A sebből vér bugyogott elő.
-         Három bordatörés, abból kettő átszúrta volna a tüdejét. A vér lassan csorgott volna a tüdőbe, majd ahogy az inger egyre erősebbé vált volna, felköhögte volna a sűrű vörös vért – Grace érezte a súlyt a tüdején, pont, mint álmában. Megint hallotta a csont reccsenését, majd a köhögésre késztető ingert. Hörgő hangot hallatott, majd érezte a fémes, keserű ízt a szájában. A vér lassan csurgott le a szája sarkán, végig piszkos arcán. 
-         Mivel az autó alá került volna, a sofőrnek vissza kellett volna tolatnia. Az egyik lábában szintén reccsent volna a csont. Az a csont is átszakította volna a bőrét, csak úgy, mint az előző – Grace érezte, ahogy a sípcsontja eltörik, majd a fehér, hegyes végű csont átszakítva a bőrét, és a húsát, utat tör magának kifelé.
-          Aztán persze, ahogy újra előkerül a kocsi alól, a barátja odaszaladt volna magához. Az ölébe fektette volna, erre a tüdejébe újabb fájdalom nyilallt volna bele – folytatta a mesélést, miközben leült Grace mellé, és úgy tette, ahogy Jake tett volna. Grace érezte az újabb fájdalmat, a tüdejében a vért, újra köhögnie kellett, látta, ahogy a vörös vércseppek szanaszét fröcskölnek a szájából.
-         Elég, elég volt – hörögte a lánynak, mire az elmosolyodott.
-         Nem, nem, nem! – csóválta meg a fejét mosolyogva. – Neki nem ezt mondta volna. Akkor már érezte volna, hogy meg fog halni, és elmondta volna neki, hogy mennyire szereti, hogy sajnálja, hogy legyen majd boldog mással – sorolta cinikusan, miközben tovább mosolygott a szenvedő nő szemeibe nézve. – Aztán persze tényleg meghalt. A mentő nem ért ki időben – vonta meg a vállát, miközben újra felállt, elengedte Grace testét, ami hatalmas fájdalmak közepette visszazuhant a porba.


-         Tehát ez volt megírva. De az élet egy furcsa játék, és mégsem ez történt. Viszont, mint látja, ami késik, nem múlik! – mondta a lány, miközben fel- alá járkált a haldokló Grace vérben úszó teste mellett.

-         Miért tetted? Nem… Nem az én… én hibám volt… hogy… - kezdte Grace, de már nem volt túl sok ereje befejezni. Érezte, hogy a vég lassan közeledik.

-         Hogy nem az én hibája volt? Talán – vonta meg a vállát a lány. – Viszont valakinek fizetnie kellett – hajolt közelebb a lány, a haldokló nő arcához, és mélyen belenézett zöld szemeibe. – És maga volt az a valaki. Persze csak a sofőr után – fejezte be a mondatot.

Grace nem beszélt többet. Érezte, hogy a szíve az utolsókat veri, és még azok az utolsó szívdobbanások is ellene dolgoznak. Hogy minden egyes dobbanással több, és több vér áramlik a tüdejébe, és meg fog fulladni. A saját teste fordult ellene. Érezte a szájában a vér keserű ízét, és a teste minden porcikája lüktetett. Azt kívánta, hogy haljon meg minél előbb. Hogy legyen vége minél előbb a szenvedéseinek, hogy végre tűnjön el innen, hogy vagy érjen véget az élete, vagy had ébredjen már felé végre az ágyban. Talán, ha Jake otthon lett volna ma, ha nem utazott volna el, akkor Ő nem engedte volna el egyedül ide. De ezen most már késő gondolkozni. Grace érezte, hogy a tüdeje egyre jobban megtelik vérrel. Lehunyta a szemét, és vett még egy levegőt. 
 
A lány elmosolyodott.
- Ő is meghalt – mondta halkan, majd a sírkövére pillantott. Hirtelen egy villám cikázott át a csillagos égbolton, majd hatalmas dörrenés követte, s végül elkezdett ömleni az eső.

Másnap reggel egy halott nőt találtak a temetőben. A teste úszott a véres sárban, lába, és keze eltörött. A temető gondnoka megijedt a halott nőt látván, majd titokban elásta a temető egy hátulsó szegletében. Még aznap, a nő maradványai tetején egy vörös rózsa bújt ki a föld alól…

4 megjegyzés:

  1. Anyááááás!
    Azért tudsz valamit, hallod-e! Olyan thrillerszerű lett kicsit, de egyáltalán nem baj, nekem személy szerint nagyon tetszett, volt eleje, közepe, vége, Értelme, ami nem hátrány! :D Elmesélt egy történetet, nem csak úgy gyilkoltak benne. És valahol még el is gondolkodtatott, hogy télleg, miért pont az az ember hal meg, mikor más is lehetne?! Plussz a leíró részeknél totál átjött a borzongás!
    Lájkolom! Gratu hozzá ^^

    VálaszTörlés
  2. Jajj, köszi, örülök, hogy tetszett és, hogy elgondolkodtatónak találtad^^

    VálaszTörlés
  3. Atyaég! oO
    Tényleg thrillerszerű lett, de ennek ellenére nagyon jó! Ahogy lefestetted a lányt abszolút átjött az a tipikus "horroros-feeling" ami a filmekben. Valóban nagyon szép munka, gratulálok. A képek is nagyon ott voltak, szóval 10/10!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm széépen, örül a lelkem^^

    VálaszTörlés