2011. június 9., csütörtök

Az alagút

Nos, én is meghoztam a sztorimat. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket (: Jó szórakozást!
Az alagút

Egy végtelenül hosszúnak tűnő alagút. Sötét, elhagyatott. Senki nem járt oda, régóta. Talán ember még soha nem fordult meg ott. Egészen mostanáig...

Egyszerű, hosszú, fehér ruha volt rajta, lábát semmi sem fedte. Arcát sebek borították, s reményvesztetten lépkedett. Próbált kiutat találni a végeláthatatlanul hosszú alagútból. Alig vitték a lábai, úgy érezte, minden erő elszállt a testéből. Az alagút végén, a messze távolban halvány fényt vett észre. Felsóhajtott.
Egy hangot hallott a háta mögül. Az ő nevét szólongatták. Bizonytalanul hátrafordult, de senkit sem látott. Azt hitte, csak képzelődik, de a hang nem szűnt meg. Sőt, egyre erősebb lett.

- Zoe! Zoe!

- Ki... ki van itt? - kérdezte vékony, remegő hangján.

- Zoe! Kicsim - lépett oda hozzá, szinte a semmiből.
- Josh! Édesem! Te vagy az? - fordult vele szembe.

- Igen. Itt vagyok. Ne félj.

- De... te mit keresel itt? És hogy...

- Látni akartalak - mosolygott a lányra, majd átölelte. Zoe nagyon erősen szorította őt, mintha ő jelentené neki a világot, mintha soha nem akarná elengedni.

- Nem hiszem el hogy itt vagy - eredtek el a könnyei. Szinte érezte a férfi szívének dobogását, amitől lassan megnyugodott. Eszébe jutott, hogy hányszor ringatta már álomba ez a ritmus.

- Annyira hiányoztál, Zoe - nyomott egy puszit a homlokára.

- Te is nekem.

- Nem akarlak újra elveszíteni... Megvédelek. Mindentől, Kicsim. Nem engedem, hogy még egyszer bajod essen. Erre megesküszöm.

- Te is tudod, hogy ettől már nem tudsz megóvni.

- De igen! Meg tudlak. Hidd el! Csak...

- Ne! Nagyon kérlek, ne nehezítsd meg ennél is jobban a helyzetemet. Tudod, hogy nincs más választásom. El kell mennem - mondta beletörődve a sorsába.

- Shhh - tette a Zoe szájára az ujját - Ne beszélj, baby. Most ne.

- Én vagyok a hibás, Josh - fürkészte a szemeit. - Mindenért én vagyok a hibás.

- Nem! - fogta meg a kezeit. - Én vagyok. Nem szabadott volna hagynom, hogy ez történjen. Hidd el, nagyon sajnálom. Soha nem fogom megbocsátani magamnak.

- Te semmit nem tettél. Ne hibáztasd magad - simogatta meg az arcát.

- Ezzel nem sokat segítettél - mosolyodott el halványan.

- Szeretlek - sóhajtotta.

- Én is téged - mondta, majd egy csókot lehelt az ajkaira.

A fény az alagút végén egyre erősebb lett. Zoe tudta, hogy lassan búcsúznia kell, soha többé nem fogja látni szerelmét. Akaratlanul is eszébe jutott a legelső találkozásuk. Zoe teljesen zavarban volt, amikor a férfi először megszólította őt. Azonnal elveszett a gyönyörű zöld szemeiben. De ennek ellenére nagyon hamar egy hullámhosszra kerültek. Bőven volt közös témájuk, s jól érezték magukat egymás társaságában. Joshua barátai nyitották fel a szemét, hogy lépjen, amikor már a lány szinte feladta a reményt, hogy bármi is lesz a kapcsolatukból. Azóta egyáltalán nem bánta meg a döntését. Sőt, úgy érezte, élete legjobb döntését hozta meg akkor. Mindketten hihetetlenül boldogok voltak és nagyon szerették egymást.

- Josh. Mennem kell - hajtotta le a fejét.

- Ne... ne menj el! Kérlek - mondta, szinte könyörögve, mire Zoe-nak újra eleredtek a könnyei.

- Tudod, hogy mennyire fáj. Én sem akarok menni. Viszont sajnos muszáj. De szeretném, ha tudnád, hogy örökké szeretni foglak - indult el a fény felé.

- Kicsim, várj - lépett utána, de ő nem állt meg. - Könyörgök, maradj még!

- Sajnálom - suttogta könnyei közül.

Egyre közelebb került az alagút végéhez, Joshua pedig rendületlenül követte őt. Nem hagyhatta, hogy baja essen. Éreztetni akarta vele, hogy mindvégig ott áll mellette, s remélte, hogy a lány meggondolja magát.

Ahogy Zoe arcát megvilágította a fény, egyre gyengébben érezte magát. Megbotlott, majd a földre esett. Josh kétségbeesetten térdelt mellé, de sajnos már nem tudott sokat tenni.

- Hey, Kicsim! - fogta meg a kezét. - Itt vagyok, oké? Tarts ki! Nem szabad meghalnod hallod? - mondta, miközben próbált nyugalmat erőltetni magára.

- J... J... Josh!

- Igen? Itt vagyok melletted. Nem megyek el innen - simított el egy kósza hajszálat. A lány próbált mondani valamit, de Josh csak a szájáról tudta leolvasni: "Szeretlek", majd a még megmaradt erejével levette a nyakláncát és a kezébe nyomta. - Zoe. Zoe! ZOE! Ne csináld ezt velem!


Grady Memorial Hospital

- Zoe McLiney. A halál időpontja: 20:01 - jelentette ki Dr. Carter, mire a nővér bólintott és letakarta az élettelen testet.

Dr. Carter kiment a folyosóra, s a szemeivel Joshuát kereste. Épp az egyik kényelmetlen műanyag széken ült. Már több órája, hogy ott várt, s így - fejét a tenyerével támasztva - el is szunyókált. Amikor az orvos odaért, megköszörülte a torkát, mire a férfi felkapta a fejét.

- Uram! Hogy van Zoe?

- A barátnője, sajnos meghalt. Őszinte részvétem - hajtotta le a fejét.

- Ne! Ez nem lehet igaz! - pattant fel a székről, szinte kiabálva. Érezte, hogy a kezéből kicsúszik valami és a földön landol. Leguggolt. Ahogy felismerte, hogy Zoe nyakláncát, összeráncolta a homlokát.

Az alagút végéről kihunyt a fény.

http://data.whicdn.com/images/8768426/tumblr_lhln8aJhd61qdbbywo1_500_large.jpg?1302695505

4 megjegyzés:

  1. Aztapasztaaa! És akkor még szépen fejeztem ki magam. Nagyon jó lett, sőt több mint jó brilliáns, az egész sztorit végigkíséri valami feszültség, hogy derüljön már ki mi van, persze az alagútból meg a fényből lehet sejteni, de akkor is. És szépek a megfogalmazások is, totál átjön, hogy mennyire nagy a szerelem, és mennyi nehéz az elválás. És a végén lö WTFFF, hogyhogy került hozzá a nyaklánc, vajon álmában télleg beszélt vele stb. Egyszóval brilliáns az egész! fogadd őszinte gratulácómat! :D És annál hosszabb kommentemet. Imádtam.
    xoxo ^^

    VálaszTörlés
  2. Fú, köszönöm szépen :)
    Reméltem, hogy ütni fog a végén ez a nyakláncos, álmábanbeszélgetős dolog :D még egyszer thx ^-^

    VálaszTörlés
  3. Hát ez nagyon jó lett:) szerelmes és nagyon szerelmes, és barátnős és minden egyben és wááá ez nagyon jóó lett:D:) IMÁDOM... itt is megvan a wtf..:D

    VálaszTörlés