2012. április 9., hétfő

homokóra

háth na... már régen kikívánkozott belőlem egy vers. nem pont ilyen stílusú, de most csak ennyire futotta. remélem tetszik. :)

a szívem legmélyén van egy homokóra,
ami az együtt töltött csodálatos perceket számolja,
nem áll meg sohasem, csak pereg és pereg,
s gyakran levetíti nekem a képeket,
melyeken mi vagyunk ketten,
kézen fogva, csendben.

bámuljuk a csillagokat az ég tengerén,
igen, ezek mi vagyunk, csak te és én.
emlékszem azt mondtad, a csillag, ami a szememben él,
sokkal, de sokkal szebb, az égbolton fénylőknél.

szavaid nyílvesszőkként suhantak az éjben,
de tudod ez a nyílvessző most szíven talált engem,
hol vannak a csillagok? hol van a szivárvány?
nem maradt más ebből, csak egy emlékkép csupán.

szétfoszlott minden, mint köd, ha meleg támad,
s tudod, most a homokóra szemcséi, mind fájnak!
de lehullt már az összes, az óra többet nem jár,
nem maradt már semmi, csak a sötétség, s a magány.

már nincs mit elvesztenem, hisz te voltál a mindenem,
olyan fájdalom ez, amin már nem segíthet semmi sem.
emlékedet őrzöm, amíg még csak élek,
de a homokórát szétzúzták a túlcsorduló emlékek.

2 megjegyzés:

  1. Oolyan szépp! annyira ügyesek vagytok, hogy ilyen verseket tudtok írni!! Gyönyörű lett!!*________*

    VálaszTörlés